-Jó estét Tsukiyama-san. Akiharu-kunért jöttem.-közölte Teruki Miku nővérének.
-Még készülődik. A szobája harmadik ajtó a harmadik emeleten.
-Köszönöm.-mondta Teruki. Nem látszott semmi sem gyanúsnak, szüval Mikunak nem otthon volt gondja. Basszus Miku, mi a bajod?-gondolta Teruki, miközben kouhaija szobájába bekopogott. Benyitott miután egy halk „gyere” hallatszott a másik oldalról.
-Na, mizújs Toire no Hanako?- vigyorgott a „bátyj” „öccsére”.
-Milyen Hanako? Milyen WC?- pislogott értetlenül a fiatalabbik.
-Nem ismered Toire no Hanakot?? Milyen osztálukirándulásokon voltál te Hanako történetei nélkül!?-förmedt rá Teruki, és rögtön mesélni kezdte legendáját az iskola női WC szellemének.
-Hanako-san vagy Toire no Hanako-san ,a vécéi Hanako, egy városi legenda, egy fiatal a második világháború-kori lány, aki kísérti iskola fürdőszobáit. A harmadik emelet női WC-nek a harmadik fülkéjében van. Ha valaki a nevét kiabálja, akkor elvileg egy véres kéz jelenik meg.
-Hogy úgy...-nevetett Miku, amikor leesett neki hogy ő egy Toire no Hanako.  Teruki sóhajtott...mennyire gyerekes ez a Miku...de illik hozzá.
    Miku elővette a hajzselét, és elkezdte a haját formázni. Mivel ma fekete vagyok nagyon, a hajamat valami iszonyat jóra kell megcsinálnom.-gondolta magában. Ránézett fekete csőgatyájára, amin tegnapi kockás öve volt, és pár lánc. A pólója fekete, fehérrel egy Adidas logo. Egy kozkás sállal díszítette, és fehér „I <3 Harajuku” szilikon karkötőkkel. Egy utolsőt túrt a hajába, és felpattant.
-Tűrhető vagyok?-vigyorgott Terukire.
-Ha úgy mondod, nem. De amugy igen, teljesen.-mosolygott rá Teruki.
-Haha, vicces vagy.-forgatta szemét Miku.
-Te Miku?
-Cipő nélkül mész buliba?
-Ja, tényleg-csapott homlokára Miku.
-Kockás cipőd van?
-Van.-húzta fel szemöldökét Miku.
-Akkor azt vedd fel-mosolygott Teruki.
-Miért vagy velem ilyen szinten kedves?-kérdezte Miku unottan, miközben fűzős bakancsát kötötte.
-Nem szabad?-kérdezte vissza unottan.
-Ne válaszolj kérdéssel!-parancsolta „öccse”.
-Rendi, rendi.
-Na? Miért?
-Hát...-nézett el Teruki, csíkos fekete kék pulcsiját húzgálta.-Félek, hogy megbántattalak,és ezért vagy szomorú.
    Miku nevetésben tört ki; összerogyott miatta a kanapéjára. Lábát felhúzta, erősen szorította magához őket, és homlokát térde közé támasztotta, hogy Teruki ne lássa könnyeit. Rázkódott a válla a sírástól, de inkább hagyta, hogy a hangos, de mű kacajai elnyomja az aprő szipogásait. –Teruki, igen, úgy van, de te nem tehetsz róla, csak mivel én...argh, utálom hogy úgy vagyok ahogy vagyok!!!-gondolta Miku, miközben sminkjét nadrágjába törölte.
-Dehogy, Teruki. Most legyen bűntudatod, miattad ment szét a sminkem.
    Teruki egy óriásit sóhajtott. A gyanúja megnőtt, és leült kouhaija mellé.
-Belegondoltál, hogy mi miben különbözünk?-Kérdezte, miközben vállát Mikuéhoz lökte játékosan.-Ha te a segítségedet felajánlod, akkor rögtön elfogadom, de ha én itt ki szeretném belőled facsarni a mondani valót, akkor te nem szólsz semmit, és inkább hagyod, hogy röhögj sírás közben. Nem nyerő megoldás.
-Hogy t-tudtad?-pislogott Miku, és újra könnyezni kezdett. Arcát kezébe temette, és hangosan sírni kezdett.
-Akármi van,-kezdte Teruki, karjait síró „öccse” köré fonta-Mindig tudok valamennyire segíteni.
.K-kösz.-mondta Miku, amikor már csak kicsit szipogott Teruki fekete kék csíkos pulcsiján. Fekete csőgatyája Mikuét súrolta, és Vans cipője Mikuét érintette. Miku gyorsan rendbe hozta magát, és már indultak is. Az utcán Miku bámulta cipőjét, de attól még hogy egyfolytába nézte, elbotlott benne minden negyedik lépésnél.
-Szedd össze magas!-szólt rá Teruki-Buliba megyünk, nem? Élvezni fogjuk, ugye?
-De..csak...
-Nincs semmi „de” meg „csak”.-parancsolta,és már a csengőt nyomta.-Én is megpróbálom élvezni, mert gondolod nekem is van jobb tennivalóm.
-Jólvanna.-húzta össze szemöldökét Miku. Teruki egy kicsi erőt varázsolt benne, és a mézszőke kedvét egy fokkal jobbra emelte.
    Egy szőke hajú lány nyitotta ki az ajtót. Öltözéke enyhén hiányos volt, széttépett selyemből való fehér ruhája alól kilátszott fekete fehérneműje. Szeme erősen ki volt húzva és elkenve.
-Áha! Teruki-kuun <3 – varázsolt az arcára egy mosolyt.
-Szia-válaszolt Teruki hidegen. Ez volt az a lány aki le akarta mondani MINDENKINEK, Terukinak otthoni gondjai vannak. Egyszer látta, ahogyan a Teruki könnyezve rohan a mosdóba. Persze kiszedte Terukiből, és megfenyegette, hogyha nem jön el a buliba ez a titok már nem lesz titok. Teruki megutálta a lányt rögtön, akármennyire is csábítón is nézett ki.
-Nem gondoltál bele, hpgy beöltözöl valaminek, valakinek? Cosplay? Bulicucc?-ráncolta szemöldökét, a buta vigyor mégmindig az arcára fagyva.
-Minek. Nem saját akarat miatt jöttem, ezért nem fogok beöltözni semminek, ribike.-közölte fagyosan. Miku csak nézte őket, de rögtön megértette az egész szituációt.                                                 A lány vihogott egy kicsit, és beljebb terelte a kettőt.
    Miku Terukit bizonytalanul követte.
-Most mi?-kérdezte a kouhai senpaiját unottan.
-Nemtom, de én inni fogok. Csak az alkohol jó az ilyen helyeken.-mondta komoran Teruki. A levegő rossz volt, iszonyatosan meleg,és a zene kibírhatatlan. Valami olcsó amerikai popdarálékra ugrált a tömeg.
-Inkább nem iszom. A te helyedben nem innék.-tanácsolta Miku aggódva.
-Rendi-mondta Teruki, úton a konyha felé. Miku követte, nem akart egyedül lenni.
    Teruki egy műanyag pohárba öntötte a puncsot,és a felét egy húzással megitta. Érezte, ahogyan égő melegség önti el, de egyszerre a fagyos innivaló a vérét lefagyasztotta. Miku nézte és vihogott egy kicsit amikor Teruki szemrebbenés nélkül közölte neki, hogy szerinte a buliba Nyappyt el kellett volna hozni.
-Miért? Szórakoztunk volna jobban.
-Tudod mit Teru?
-Mit tudok?
-Nézzünk körbe! Annyira rossz nem lehet ez a buli.
-Ahogy szeretnéd-hajolt meg neki Teruki, és eldobta üres poharát.
    Miku halkan vihogott, miközben terelte az enyhén ivott „bátyját”. Teruki egyszer kétszer elmagyarázta, hogy vajon miért van kettő Miku, mert ő úgy emlékszik, hogy egy volt. De ez az egész „részegség” kamu volt. Teruki ezzel a tervvel elérte, hogy Miku úgy gondolja, hogy ő részeg, és majd lehet, hogy akkor kicsit őszintébb lesz vele. A terve eddig jó volt, csak vissza kellett tartania magát a többi csábító alkoholtól, nehogy tényleg berészegedjen. Miku talált egy asztalt az ablakhoz közel, szerencsére egy kis friss levegővel,és örömmel látta, hogy pont annál az asztalnál kedvenc játékát játszották. Felelsz vagy mersz...
-Helló! Csatlakozhatok egy részeg Teruvel?-kérdezte Miku mosolyogva, miközben könyökénél fogva odahúzta barátját.
-Akiharu-kun! Teruki-san!-nyújtotta kezét köszönésképpen a fiú akinél volt az üres Cherry Cola üveg. Miku megrázta, és sietősen leült, és várta, hogy kire megy az üveg.
-Szuper!-tapsolt Teruki, amikor az üveg Mikunál állt meg.
-Akiharu-kun, felelsz, vagy mersz?
-Ez kérdés?? Merek.
-Akkor...itass meg egy naagy pohár puncsot Terukivel. Tessék, itt van egy.
    Basszussss-gondolta Teruki, -így már tuti, hogy nem maradok képben. Miku fogta a poharat egy „nesze, idd” kifejezéssel az arcán. Teruki eltúntette a kicsi aggodalmát, és megitta gond nélkül a puncsot. Kezdte érezni magában, hogy elhagyta őt önkontrollja, és minden körülötte egy kicsit elmosódott. Hátra dobta a fejét, és nagyot nevetett.
-Teru, jól vagy??-röhögött rajta Miku.
-Lehető legjobban,Miku.-vihogott tovább Teruki.
-Na, pörgetek.-jeleentette ki Miku egy vigyorral az arcán. Ez a buli végülis annyira nem rossz.
-Suzuki-kun, ugye?- kérdezte a göndör hajú fiútól.akire az üveg mutatott.
-Ki más.-bólintott egy pókerarccal.-Merek.
    Mikunak nem tetszett ez az ember, de gondolta mivel mer, valami hülyét csinál belőle. Holnapra úgyis leitatják, és nem emlékszik semmire.
-Hmmm...nem is tudom.-nyalta meg szája szélét szívatósan.- Eh... Most, egy egész hatvan másodperces időtartamig...ugrálj fél lábon, és énekeld, hogy meleg vagy.
-Megbosszulom Tsukiyama.- erőltetett egy mosolyt arcára, bár grimasz lett. Meg is tette. Mindegyik fiú az asztalnál hangosan röhögött, és Miku nem merte már nézni az összes nevetéstől a produkciót.  Suzuki, amint leült szikrákat szúrt a szeme, és tiszta utálat látszott az arcán.
    Suzuki pörgetett és...megsegítette a sors a bosszúhoz. Bár nem száz százalékkal: Terukire ment. Végülis, tudta Mikut szívatni Terukivel is, mivel...
-Na lássuk Nagata...Nem kell kérdeznem, mersz, mi, te iszákos marha.
-Merek-kapott észbe Teruki, az alkohol hatása meglágyult egy kicsit szerencsére.
-Lássuk Miku és Teruki milyen meleg egymásnak. Csók. Több, mint tíz másodperc.-közölte ellentmondást nem túrő hangon.
-H...H...H---HOGY MI?????????????????????-pislogott a vörösbarna hajú fiú. Nem gondolhatta komolyan!!!!
    Miku szíve gyorsabban dobogott a kelleténél, és egy csapásra boldogabb lett.  Az egészet elrejtette (akármilyen boldog is volt) tettetett sokkal az arcán.
-Te Suzuki! Mondtuk, hogy nuku yaoi a játékban, emlékszel mi fiúk vagyunk!
-Nem érdekel. Megérdemli.-szegezte könyörtelen tekintetét a fiúra,majd a szerencsétlen párosra.-Gyerünk.
    Teruki mélyen Miku szemébe nézett, az egész arca szinte mondta, hogy „sajnálom, ne haragudj rám”. Miku pislogott, és viszonozta egy „Áh, az én hibám, én sajnálom, de nem halunk bele” nézéssel. Teruki közelebb csúszott Mikuhoz a székével, és Miku arcát két keze közé fogta. Izgult, mint egy béna tinilány, az első randiján álmai fiújával, épp a „csókjelenet”-nél, ami az első csókja lenne. Teruki előzször csókolt volna fiút. Lányt mennyit csókolt már, mennyit csábított el már éjszakára, és aztán mennyit hagyott ott sírva. Orrát lágyan a kouhaiéhoz támasztotta, lehunyta a szemét, és lágyan megcsókolta. Szinte felrobbant az izgalomtól. A szíve őrülten kalapált. Miku teljesen normálisan kezelte a szitut. Benne meg ez a tipikus szerelmes reakció támadt, mint mindig, amit már megszokott, mint valami allergiás reakció, de nem, ez az az érzés volt beerősödve, szinte fájt a feje a szíve az állandó fájdalmas dobbanásoktól, amit Teruki az életében nem viszonozna. Mindketten többre vágytak, akkor, rögtön. Miku, mintha villanyszékben lett volna, felugrott, és gyorsan elfutott, vörös fejjel, nem nézett Terukire egy utolsót sem.
    Teruki csak nézett, és gondolkozott. Egy árva lány nem izgatta őt fel ennyire. Az isten szerelmére; most csókolta meg a LEGJOBB barátját valaha, akit már négy éve ismer, és méghozzá fiú, az így nem tudhatta felizgatni valaha egy nemtársát. Meleg vagyok...????-vette észre egy csapással Teruki, megijedve. Pont ő, aki az iskolából minden lány álma volt, jobban élvezte egy fiúval a csókot, mint egy random nagy mellbőségű, szenvedélyes, szexi lánnyal. Ez retardált-gondolkozott, miközben ujjait ajkához simította, és egyre lejebb, egészen a zakatoló szívéig.
-Mentem-jelentette ki levegő nélkül. Suzuki bemutatott a távozó Terukinak, egy elégedett kifejezéssel az arcán.
    Teruki köbenézett. Megőrült a feszültségtől. Egy aránylag szép lányt a falhoz tolt, és cegy heves csókot kezdeményezett. Nem érdekelte semmi perpillanat csak az érzései, amiből most semmit sem érzett. A lány nyögött Teruki minden egyes mozdulatára, és viszonozta őket ugyanolyan keményen. Teruki semmit sem érzett. Még véletlenül sem. Eltoltas magától a lányt, és ment Mikut keresni.
    Nem kellett keresnie, hisz mögötte volt a szerencsétlen szerelmes fiú. Addig repdesett az örömtől, amíg meg nem látta, ahogyan senpaija gondolkozás nélkül megcsókol egy lányt. Szíve vadul kalapált, fájdalommal, csalódással, és szeretettel. De nem sokáig dobogott annyira, hanem egyszerűen ezer darabra tépődött. Könnyeitől már nem látta, ahogy Teruki döbbenettel odafordult hozzá.
-Kegyetlen vagy. Még véletlenül sem kímélsz, mi?-suttogta zokogva.
-Miku, ne, elmagyarázom.-lépett közelebb Teruki Mikuhoz. Ááh..szóval Miku ezért volt ki annyira korábban is...mennyire vak vagyok-gondolta. Miku elcsapta Teruki kezét, amit éppen kinyújtott, hogy Miku könnyeit eltörölje.
-Toleráltam, ahogy te minden harmadik este más lánnyal voltál. Toleráltam, az reménytelen szerelmet, és te meg...-Miku kezébe temette arcát, és folytatta-felejtsd el, hogy én valaha szerettelek. Akárhogyan...Ismerősként, haverként, barátként, aztán meg úgy, ahogy most, és már egy jó pár éve szeretlek. Viszontlátásra, Nagata-san. Nem szeretnélek látni többé.-és már futott is az ajtó felé.
    Teruki csendben nézte a földet. Dühös volt magára, de Miku után már nem mehetett. Most már bocsánatot sem kérhetett. Most már csak egyszerűen kettő ember voltak a világon. Lökött egyet a lányon, és hazaindult. Szemeit szúrták a könnyei, és erősen ráharapott ujjára. Félt. Attól, hogy otthon mit szólnak ivottságához. Attól, hogy Miku tényleg megutálta. Attól, hogy tényleg szerette Mikut. Miért félne attól? Egyszerűen egy fiúról van szó, nem? Miért nem vagyok lány?-gondolta magában viccelődve. A gondolat jól esett neki. Akkor nem kellene gondolkoznia azon, hogy ez most természet elleni-e. Hát persze, lányoknak természetes, hogy a fiúkhoz vonzódnak. De egy fiúnak ez természet elleni, de ez Terukit nem érdekelte már. Úgy látszik Mikut sem érdekelte-gondolta-De most már nem érdeklem őt.
    Teruki sokszor gondolta úgy, hogy Miku több mint a barátságát érdemli, de azok a gondolatok egy pillanat alatt lerázta, mivel félt az ötlettől, hogy meleg legyen. Mit félni, ha úgy van? Már az egész szívét Mikunak adná, ha Miku most nem jelentette volna ki, hogy nem akarta látni többé.
-De én mennyire látni szeretnélek...-sóhajtott magának Teruki.
    Miku otthon a szobájába futott, és saját fürdőszobjába a kádat megengedte. Óriási fájdalmat érzett szívében, mintha valaki egy késnek a pengéjét gond nélkül belesüllyesztette. De Teruki... Teruki gond nélkül játszott érzéseivel, mintha ő is csak valami buta lány lett volna, akivel gond nélkül lefeküdt, és gond nélkül ott is hagyta, amikor eljött a reggel. Miku levetette magát a padlóra, lábát mellkasához húzta, arcát térde közé támasztotta, és zokogni kezdett. A padló hideg volt, kemény, és még véletlenül sem akart felmelegedni Miku alatt. Egy öt perc múlva a fürdőkádban a meleg, habos, nyugtató víz egy kicsit sem nyugtatta le Mikut.
    Teruki otthon a szüleit és nővéreit rendesen elkerülte, és a szobájába ment. Nyugtalanul kattogtatta tollát, és rágta a végét. Dühösen kinyitott egy füzetet, ami közel volt. Egy töri füzet volt, de ezúttal nem érdekelte semmi, csak Miku, és amit érzett iránta.
    
„Szeretek valakit. Nagyon. Akkor jöttem rá, amikor nagyon megbántottam. Úgy hiszi játszadozom vele. Bánt, hogy amikor én vagyok szomorú, akkor ő megvígasztal, de most, hogy ő nagyon szomorú miatttam, nem tudok mit tenni. Utál. Fáj, hogy az én hibám miatt szomorú. Utálom magam emiatt, de őt szörnyen szeretem.
Nem érdemlem meg, hogy vele legyek. Nem szabad semmit sem tennem most, mivel utál. Nem szeretem egy pár tényező miatt:mert utál, ő nem fog, és hogy ne felejtsem el, fiú.
Olyan fiú, akivel puszta élvezet egy légtérben lenni. Egy fajta hangulatteremtő. De nekem mennyire más hangulatot teremt! Úgy dobog a szívem, hogy megfájdul tőle az egész testem. Hozzá kell érnem, hogy ez a fájdalom eltűnjön. Akkor úgy érzem magam, mintha valaki édes melegséget öntene belém. Olyan különleges érzés, és hogy nem vettem észre, hogy ezt csak ő miatta van, és nem azért, mert tudom hogy valaki engem épp ölel, és gondoskodik rólam, hanem azért mert ez a valaki Ő.
Megcsókoltam egy lányt miután őt megcsókoltam. A lánnyal semmit nem éreztem, pedig mindent beletettem a csókba. Biztos, hogy csak a szerelem hiányzott, az tette ennyire unalmassá. Amikor őt csókoltam, mindenfélét éreztem. Le nem tudom írni, milyen volt. Leginkább ahhoz tudom hasonlítani, hogy van valami amit nagyon szeretnék, de nem tudom hogy mi. Megkapom, de csak egy kicsike részét, ezért többre vágyom. De azzal a kicsivel ezt a vágyat sikerül betölteni, de nem teljesen, mert tudom, hogy lehet több belőle. Sajnos, most szerintem már azt a kicsit sem kapom meg, nem hogy az egészet, most hogy ennyire felkavartam barátságunkat, és ha a barátságról nincs szó, akkor a szerelem szóba sem jöhet. Utálom magam emiatt, de nem tudom nem nem szeretni őt.
 Miééééért vagyok ilyen béna abban, hogy az érzéseimet észrevegyem?? Rajongok érte, de közben vakon tapogattam az érzéseim után lányokkal. Hogy ezt nem vettem észre! Basszus Miku, gyere vissza hozzám, és hadd csináljak veled akármit, csak engedd! Te kis balfék, szeretlek! Mondtad volna korábban...vettem észre volna korábban...Miért vagyok ilyen béna!?”

Teruki ráborult a füzetére,és kitépte a lapot. Visszagondolt az összes fontosabb pontjára az életének. Amikor előzször találkoztak például.
 Nyaralni volt ugyanazona helyen a Nagata és a Tsukiyama család. Nem, nem ismerték egymást. Hogy ismerték volna egymást? Nagatáék Sendaiban laktak, és a Tsukiyamák Tokyoban, Japán másik oldalán. Miku és Teruki messziről nézték egymást, mivel nővéreik egymással jól kijöttek, és egyfajta „Ja, azt az arcot ismerem” fajta kapcsolatuk volt egy jó ideig. Egyszer kettesben maradtak, amikor a két család valami vásárra mentek együtt. Miku nővére valami pólót talált, amin veszekedett Teruki fiatalabbik nővérével, és közben a legidősebbik békítette a kettőt. A szülők kávézgattak, és elküldték a kettő fiút pénzzel hogy vegyenek maguknak valamit. Teruki a fiatalabbikat meghívta egy fagyira. Hogy meg ne feledkezzünk a kutyáról, Nyappyről, Teruki inkább a kutyával barátkozott, mint Mikuval. Körülbelül annyi volt az első alkalom amikor kettesben voltak, senki mással, hogy barátkozhassanak egymással. Persze mindketten arra vártak, hogy a másik megszólaljon. De semeikük sem tette meg, szóval itt a vége, fuss el véle, azon a nyáron nem is igazán ismerték meg egymást.
    Teruki az asztal alól elővette fényképeit. Egy képsorozat bukkant elő Miku nyári táboráról, ami Sendaiban volt, abban a panzióban, aminek a tulaja Teruki nagyanyja volt. Az egész nagy barátság úgy kezdett köztük, hogy Miku rányitott Terukire, aki éppen segítette a nagymamáját a bevásárolás pakolásában.
-Én téged ismerlek, nem?-kérdezték egymástól egyszerre.
-A neveeeed...Ki...ku..Mi...ka...Miku, ugye?-ráncolta a szemöldökét Teruki. Miku felnevetett, és egy jó ideig nem  hagyta abba, csak akkor, amikor Teruki ráförmedt, hogy hagyja már abba.
-A-ki-ha-ru.  Tsukiyama Akiharu.
-Miku vagy és kész. Akiharu-kun. Nem illik hozzád.
-Nagata Teruki. Hosszútávú a memóriám, az ilyen jellentéktelen dolgok maradnak meg benne.
-Azt mondtad jellentéktelen?
-Azt.
-Miku maradsz halálod napjáig.
-Nem zavar.
-Akkor jó, mert engem sem.
-Téged miért nem zavarna? Egy becenevet adtál nekem.
-Tudom. De nem lenne idegesítő, hogy valakinek a nevét képtelen vagy megjegyezni?
-Lehet hogy egy pár év után az eszedbe jut. Ha akkor még emlékszel rám...
-Szerintem emlékezni fogok.-mosolygott rá Teruki.
    Ez csak egy ízelítő az egész barátságukhoz. Aztán Miku megint rátalált Terukire, aki megint a házban volt, ezúttal a nyári korán érő almákan segíteni leszedni. Miku csatlakozott Terukihez,és Teruki Mikuhoz, ha épp valami programmja volt Mikunak a táborban.
    A tábor második  napján egy fesztiválra ment Miku osztálya, és Teruki „véletlenül” jött, mivel nem volt más dolga. Miku a fesztivált feltűnően unta, és Teruki eldöntötte, hogy Miku nem unhatja az év legnagyobb fesztiválját Sendaiban. Ezért mondhatjuk azt, hogy meglógtak a csoporttól, de azt is, hogy Teruki nem akarta, hogy Miku eltévedjen, meg azt is, hogy ő is unta magát, és ezért kellett neki valaki akivel ellehet. Na és itt ezen a fesztiválon kezdődött el az egész igazán. A fényképsorozat a fesztiváli pillanatok legfontosabbjait őrizte: Miku vattacukrozott Terukivel, aranyhalat fogtak, és minden mást csináltak, ami az ilyen fesziválhoz kapcsolódik. De a legutolsó kép volt Teruki kedvence az összesből: Egy önfotózás, mindketten egy szép nappal a hátuk mögött, és mosollyal az arcukon, boldogan, szoros barátságot  kötve egy pár fonott karkötővel a kezükön, ami bár a kamerában nem volt benne, ez a kép azt a gonddal fonott barátságot,nem, testvériséget mutatta.
    De a tábor sem tartott örökké: Miku ment vissza haza, és otthagyott egy boldogtalan Terukit, akinek akkor kezdtek el veszekedni igazán a szülei. Előtte egy két vitájuk volt, de most már naponta törtek össze a vázák, és minden más ami törhető volt. Terukinak kellett Miku, és pont ezért küldött neki leveleket minden nap szinte. De nem a szüleiről írt;nem mert volna. Egyszerűen írt a többi táborról ami a nagyanyja panziójában volt, meg írt még mindennapi életéről. Félt attól, hogy a szülei ha tudják, hogy panaszkodik róluk valakinek, akkor dühösek lesznek rá.
 Miku meg Harajukuról küldött képeket, kiegészítőket, meg divatmagazinokat: ekkor kezdtek el ketten nagyon érdeklődni a divat iránt. Miku a cukiskodó oldalt választotta, Teruki meg csak is a Sex Pot Revenge motiválta divat iránt.
    Két hónap múlva tervezték a válást Teruki szülei. Terukinak nem volt senkije az égvilágon, és tudta, hogy most már csak egy opció van hátra: a nagyi. Persze, a nagymamák kedvesek, meg minden, de az, hogy meghallja egy öregasszony, hogy csepp fia házasságot tör, akkor nem törik a házasság, hanem vulkán. Az legöregebb Nagata nem hagyta, hogy ilyet tegyen fia, és közölte, hogy vagy elköltöznek mindketten valahova máshova, és azt tesznek amit akarnak, vagy itt maradnak, és semmi sem történik köztük.
    Teruki szülei megegyeztek abban, hogy Tokyoba költöznek, és azt csinálnak, amit akarnak. A válás megtörtént, de mégmindig egy házban laktak. Hogy azt hogyan? Teruki nővéreivel nem akartak félórát vonatozni, ha éppen a másik szülőhöz szerettek volna menni. Szerencsére a szülők a gyerekükre is tudtak nézni egy pillanatra, és így egy házba költöztek. De hogy ez pontosan hogyan történt, arra Teruki nem emlékszett.
    Lám, lám, a Nagata család Harajuku közelébe költözött, pont abba a szomszédságba, ahol a Tsukiyamák laktak. A tizennégy éves Teruki rögtön rátalált Mikura. Amint a nagy ház kertjébe beért, Nyappy nagyokat vakkantott az idegen, de mégis ismerős fiúra. A tanuló Miku, aki bent punnyadt a szép nyár végi napon, rögtön felkapta a fejét kutyusa izgatottságára.
-Teruuuuuuuuuukii!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!-ordított üdvözlésképpen „bátyjára”, miközben nyakába csimpaszkodott. Teruki is nagyon megörült Mikunak, és minden baját elfelejtette. De aztán a jó kis csevegés után jött a gyilkosa a jó szférának:
-Hogyhogy költöztetek? Nem kellene segíteni a panzióba az öregednek?
-Az úgy lenne, hogy...-csuklott el Teruki hangja.
-Oh...részvétem. Jó nagyi volt biztos, bár annyira nem ismerem-mondta együttérzően Miku.
-Nem az.-tartotta vissza a sírást Teruki.-Egyáltalán nem az.-de nem sikerült a zokogások visszatartása. Jobban sírt mint valaha;de jobban érezte magát mint valaha. A zokszavai közben elmagyarázta a családi állapotát.
-Csak hogy tudd Teru: nem fogok neked beszédet tartani arról, hogy miért nem mondtad el, mert teljesen természetes, hogy nem mondod el. De érdekel, miért?-suttogta Miku Terukinak, miközben szorosan átölelte.
-Szégyellem.-válaszolta Teruki egyszerűen, és visszatért magához. Eltolta magától Mikut, és vigyorogva kérdezte:- Annyit meséltél Harajukuról. Milyen?
-Leírhatatlan.-válaszolt Miku-De csak úgy érted meg, ha eljössz velem.
-Irány Harajuku!
    Volt egy képsorozat egy cukorboltról. Mindenféle nyalókát virágcsokorba formázta a páros, és mindenfélét kiraktak a gumicukrokból amit vettek. Egy újabb képen Miku volt, és evett egy nagy szivárvány színű nyalókát, és egyszerre piros medvecukor lógott ki szájából, kezében több apró színes cukorka, gumicukor, bonbon, és az ujján egy cukorgyűrű.
    Egy új kép került Teruki kezébe amin büszkén mutatja a kamerába új piercingjét, és frizuráját. Miku sikeresen rábeszélte, és elküldte a fodrászhoz, és a body-art szalonba Terukit. A fiú haja égővörösen verte vissza a vakut, és a kis gyémánt szemöldökében megcsillant. Alapozó, szemceruza, hajfesték, egy pár piercing és kész a Teruki look. Miku két év múlva kapta meg a nagy make-overt. Volt kép az öltözködős játékukról: egy nyuszifülű Miku, Teruki mint valami európai arisztokrata, és egy kép tükörből, amit ketten gótként kétoldalról puszilták Nyappyt, akire közben ráragadt egy két reklámmatrica a legújabb taiyakis helyről. Ha Nyappy nem lett volna ott, akkor simán egy csók lett volna- gondolta Teruki, miközben a képbeli Miku ajkán végigsimította az ujját.
    Kitört belőle a sírás, és az összes képet erősen magához szorította. Az összes év, miközben élt halt a Candy Holicért, az ő kis nyuszijáért, a szöszi sündisznóért, mind kárbaveszett.-Csak azért, mert nem vettem észre, hogy imádlak.-mondta hangosan ki Teruki zokogása közben.